Csehov: Sirály - Nyina monológja

Karakter: 

Fiatal, törékeny, de a csalódásokon és a bukásokon keresztül megedződött színésznő, aki a végső kétségbeesés határán visszatér az első szerelméhez. 

A tréning fókusza: 

A tiszta, áradó beszédtechnika a zaklatott és a meditatív állapotok között. Az intimitás és a belső tartás megteremtése a kamera előtt. 

⏱ Teljes szöveg és tempóterv: 

(Fizikai akció: zaklatott járkálás után hirtelen megállás a kamera előtt. A kéz picit remeg.)[TEMPO: KÖZEPESEN GYORS, ZAKLATOTT, REPÜLŐ EMÓCIÓK]
[BESZÉDMINŐSÉG: Tiszta artikuláció, de a szavak mögött érezni a feszült, kapkodó levegőt.]Miért mondja, hogy megcsókolta a földet, amin jártam? Engem meg kellene ölni... Olyan fáradt vagyok! Bárcsak megpihenhetnék... megpihenhetnék! Sirály vagyok... Nem, nem az. Színésznő vagyok. Igen! Ő is itt van... Hát igen... Trigorin nem hitt a színházban, mindig kinevetett, és én is egyszerre kicsinyhitű lettem, féltékeny, folyton rettegtem a kicsinyemért... Úgy eldurvultam, jelentéktelenné váltam, üresen játszottam a színpadon... Nem tudtam, mit kezdjek a kezemmel, nem tudtam uralkodni a hangomon. Ön nem is tudja, milyen az, amikor az ember érzi, hogy pocsékul játszik!
(ELSŐ ÉLES VÁLTÁS: Hirtelen lefékezi a zaklatottságot. Megnyugszik, beáll a teljes belső csend és stabilitás. Lép egy fél lépést közelebb a kamerához.)[TEMPO: LASSÚ, MEGINGATHATATLAN, BELSŐEN ERŐTELJES]
[BESZÉDMINŐSÉG: Hatalmas belső volumen, de normál, tiszta hangerő. Minden szó végén a mássalhangzó patikamérlegen koppan.]
Most már nem vagyok olyan... Most már igazi színésznő vagyok. Gyönyörrel játszom, mámorosan, a színpadon minden elragad, és szépnek érzem magam. És most, amióta itt vagyok, folyton járok, járok és gondolkozom, érzem, hogy napról napra nő a lelkierőm... Most már tudom, megértettem, Konsztantyin, hogy a mi pályánkon – akár játszunk a színpadon, akár írunk – nem a dicsőség a fő, nem a ragyogás, nem az, amiről álmodoztam, hanem a tűrni tudás. Viselni tudni a keresztet, és hinni. Én hiszek, és már nem fáj annyira... és ha a hivatásomra gondolok, nem félek az élettől.